Skip to content


Előnyök és hátrányok

Nagyon sokszor tapasztalom, hogy az emberek a Waze-ről néhány pillanat alatt mondanak véleményt. Ez főleg azért baj, mert azt el kell ismerni, hogy a Waze Ltd. mintha mindent megtenne azért, hogy az, aki először a honlapon keresztül találkozik a Waze-zel, annak gyorsan elmenjen a kedve az egésztől. A honlapon megjelenő Live map bűn ronda, csak bizonyos zoom szinteken látszanak a Landmarkok és nem jelenik meg az összes esemény, Waze felhasználó. (Vagy ha meg is jelenik, pár másodperc után el is tűnik.)

Erre még rátesznek mostanában egy lapáttal azzal, hogy tulajdonképpen nem is működik mindig rendesen a Live map. (Nem töltődnek teljesen be a térképet alkotó "csempék".)

Bár mentegetőzéssel kezdtem, de szeretnék hiteles maradni, ezért először én is a Waze negatív tulajdonságait szedem össze, majd utána leírom az előnyeit. Mindenki eldöntheti, hogy az említésre kerülő negatívumokkal együtt tud-e élni és ha igen, akkor érdemes a pozitívumokat is elolvasni.

Negatívumok általánosságban:

A program nagyon is online. Ezt lehet pozitívumként is felfogni (azonnali információk lehetősége, gyors térképfrissítések), de nagyon sokszor tapasztalom, hogy az emberek bár kifizetnek nem kis összeget az okostelefonjukra, de a mobilnetért már nem hajlandóak fizetni. Ez már eleve egy vicces helyzet, hiszen egy okostelefon nem (csak) telefonálásra való, de aki továbbra sem hajlandó ezen túllépni, annak nem ez a program való. A program mobilinternet nélkül használhatatlan. (Mindemellett átlagos használat mellett nem generál több MB-os forgalmat, mert a térképadatokat vektorosan tölti le.)

Nincs sávasszisztens. Ma már szinte alap tulajdonság egy navigációs szoftverben, azonban a Waze-ben valószínűleg ilyen sosem lesz, mert egyszerűen ilyen bonyolult feladatot - mármint a sávasszisztens adatok feltöltését - a közösségre nem lehet rábízni. Akinek lételeme a sávasszisztens, annak szintén nem nyerő program a Waze.

Nincsenek sebességkorlátozásra figyelmeztető üzenetek. Bár erre van egy kis esély, hogy a jövőben lesz ilyen, de én megkérdőjelezem, hogy mennyire lesz megbízható, mert szkeptikus vagyok afelől, hogy a közösség jól fel fogja tölteni adatokkal az ehhez szükséges adatbázist.

Nincsen TTS (Text-to-Speech, vagyis pl. utcanevek felolvasása). Ez csak technológiai kérdés, akár még tudhatná is a program, Androidon még van is magyar támogatás a TTS-hez, de sajnos nem érzem, hogy a közeljövőben implementálnák ezt a lehetőséget.

A maximálisan megtervezhető útvonal 200 mérföldre (kb. 320km) van korlátozva. Ez mondjuk Magyarország területén belül majdnem elég, de mégiscsak egy limit. Ennek az az oka, hogy az útvonaltervezést is a központi szerverek végzik, ezért be kellett vezetni egy észszerű limitet, hogy megvédjék azokat a túlterheltségtől. Azt kell megérteni, hogy a Waze célja nem is az iGo, vagy a Navigon helyét átvenni. A Waze a mindennapi ingázásban próbál segíteni. Ilyen esetben pedig a 320km-es limit nem lehet valós probléma. De ha valaki az állandó külföldi útjaihoz keres navigációs szoftvert, akkor valóban jobb, ha elfelejti a Waze-t. (Már csak a roamingdíjak miatt is.)

Jelenleg nem tud köztes célpontokhoz tervezni. Ez is egy olyan tulajdonság, amely bevezetésének nincsen technológiából adódó akadálya, de egyelőre a program ezt mégsem tudja. Lehet, van aki ezzel nem tud együtt élni.

Az egyik átgondolatlan ellenérv a Waze ellen az szokott lenni, hogy nem elég részletes, illetve hiányos a térkép. Ugyan a Waze-nek az a lényege, hogy a térképet szépen lassan saját magunk építjük fel, tehát minél többen használják a programot, annál jobbak lesznek a térképek, van aki mégsem akar segíteni ezen a paradox helyzeten. (Vagyis, tulajdonképpen úgy is mondhatjuk, hogy pont azok az emberek miatt hiányos még a térkép, akik azért nem akarják használni a Waze-t, mert hiányos a térkép.)

A másik hasonló ellenérve az szokott lenni, hogy még kevés a közlekedési információ. Ezt én is sokszor érzem így, de mivel a közlekedési információk a program használatából generálódnak, itt is az a paradox helyzet áll fenn, hogy azért nincs sok közlekedési információ, mert még nem használják elegen a programot. (Itt azért hozzátenném, hogy egy átlagos hétköznapi napon a reggeli és a délutáni csúcsban azért Budapesten és vonzáskörzetében már elég szép forgalmi adathalmaz gyűlik össze, sokszor szépen látni, hogy a város mely része van beállva. De való igaz, hogy jelenleg ha valaki szombat este fél 9-kor nézi meg a térképet, akkor valószínűleg semmilyen hasznos információ nem lesz rajta.) Tehát aki töménytelen közlekedési információt akar, az egyelőre még használja a Magyarországon sokat szidott TMC-t. Ennek változása azonban csak idő kérdése.

Most pedig az előnyök a többi hasonló programhoz képest:

A Waze tud Turn-by-Turn navigációt. Amikor szóba kerül a Waze, sokan felhoznak ellene a millió-plusz-egy térképprogram, vagy dugófigyelő közül egyet-egyet. Csak azt felejtik el, hogy mi az a Turn-by-Turn navigáció. (Amit viszont nem tud az általuk említett program.)

A program és annak használata ingyenes. (Feltételezve, hogy az egyébként is internetre teremtett okostelefonjától nem vonta meg az ember az internetelőfizetést.) Akik tehát nem szeretnének kisebb vagyont kiadni egy navigációs szoftverre, azoknak a Waze a megoldás. Mellesleg jelenleg 3 olyan ingyenes programról tudok, amely megfelel annak a feltételnek, hogy tud Turn-by-Turn navigációt:

  1. Google Maps. Ez azonban hivatalosan nem használható Magyarországon. Persze ügyes emberek megoldották, hogy használható legyen, de aki egy picit is követi a Google Maps helyzetét, az tudja, hogy a magyarországi térkép legalább 3 éves. Már pedig azért azt el kell ismerni, hogy nem kevés utat adtak át Magyarországon ez alatt az idő alatt (is), a kisebb közlekedési változásokról nem is beszélve. Tehát véleményem szerint a Google Maps alapú navigáció kb. ugyanolyan eséllyel vezet ma már be a susnyásba mint a Waze az esetlegesen még hiányos térkép miatt. Na, ezt bebuktam. Éppen e bejegyzés írása közben vettem észre, hogy bizony befrissült a Google Maps. De azért még vannak benne hibák és hiányosságok. (Pl.: M43 hiányzik. Ezzel az a gond, hogy ha a frissítés üteme továbbra is ilyen marad, akkor 3 év múlva fog felkerülni...)
    Update: Most hívták fel a figyelmem arra, hogy a térkép ugyan frissült, de az útvonaltervező adatbázisuk nem, tehát továbbra sem tervez az M6-oson Dunaújvárostól délre.
  2. MapQuest. Ez OpenStreetMap alapú, azonban nekem egyáltalán nem sikerült rávennem magyarországi navigációra, tehát a helyzet rosszabb, mint a Google Maps esetén.
  3. Waze.

A program nagyon is online. Ezt a hátrányoknál is megemlítettem, de az említett hibás okostelefon használaton kívül ez csak előny lehet. Ezek az előnyok:
Amellett, hogy a generálódott forgalmi adatok gyakorlatilag azonnal eljutnak hozzánk, utazás közben az ember érzi, hogy egy közösség aktív tagja. Ha mégis dugóba kerül az ember, akkor megnézheti, hogy a környéken más Waze használók merre járnak, üzenhet nekik, vagy csak kikiabálhatja magából, hogy "Itt állok a dugó közepén, senki ne jöjjön erre!" Ha az utazási időt ez nem is rövidíti le, a léleknek jót tesz. :) Akik úgy érzik, hogy az ehhez hasonló dolgokkal picit elviselhetőbbé válik a dugóban várakozás, azoknak a Waze ideális.
A navigációhoz szükséges térkép a telefonban szükség esetén magától frissül. Nem kell a térkép kézi frissítésével törődni, akik tehát nem szeretnek ezzel pepecselni, azoknak ideális a Waze.
Az esetleges térkép hibák bejelenthetőek, amely bejelentések azonnal megjelennek a térképszerkesztő felületen. Való igaz, hogy jelenleg a magyarországi térkép nincsen kész. Azonban ha a meglévő területen hibát észlelünk és azt bejelentjük, gyakorlatilag azt valaki egy napon belül elolvassa és ha elég információt adtunk a hiba javításához, akkor kijavítja. Ezek után már csak a Waze rendszer sebességén múlik, vagyis gyakorlatilag 2-3 nap múlva már a javítás a kliens programokon is megjelenik. Ilyen gyors térképjavítási idővel semelyik másik szoftver nem veheti fel a versenyt. Akit tehát frusztrálnak az évek óta javítatlan térképhibák, azok számára a Waze ideális.

Összességében elmondható, hogy a Waze használata közben az embernek olyan érzése van, hogy nem függ egy láthatatlan kéztől, amely vagy kijavítja (fél év múlva) a számunkra éppen fontos problémákat... vagy nem... A térképhibák javítása teljesen a saját kezünkben van. Akiben sok a tenni akarás, az saját magának is javíthatja a térképet. Nagyon nagy élmény látni, ahogy a kezünk munkájának gyümölcseként a térkép, amelyet több százan, vagy több ezren használnak, szépen alakulgat. Akit hajt a becsvágy, azoknak a Waze-t nem szabad kihagyni!

Játék elemek. A Waze Ltd. néha különféle nyereményjátékokat hirdet, amelyen értékes nyereményeket lehet nyerni. (Pl.: Ipod Touch, iPad). Ezek a játékok általában abból állnak, hogy az utakon szétszórt "jóságokat" (sütik, vagy pl. húsvétkor nyuszik és tojások) össze kell szedni. Minél többet gyűjtünk, annál nagyobb a nyerési esélyünk. Gyakorlati tapasztalat, hogy egy ilyen lehetőség is egész más élménnyé teszi a mindennapi oda-vissza utazásokat. Aki tehát egy kis különleges szórakozásra vágyik a mindennapi útjai során, az is kipróbálhatja a Waze-t.
Emellett a magyar közösségen belül is szervezünk már nyereményjátékot, amelynek szintén volt tárgyi nyereménye. (Egy iPod Shuffle.)

Az alapvető (forgalmat befolyásoló) jelentések a program használata közben automatikusan generálódnak az adott szakaszon mért sebességből. Nincsen szükség tehát kézzel végrehajtott jelentésre ahhoz, hogy a többiek számára kiderüljön, hogy mely útszakasz járhatatlan.

Azt hiszem ebből az összefoglalóból talán már látható, hogy mi a Waze és mi nem. A helyén kell tudni kezelni.
A végére pedig még egyszer a legfontosabb: egy ilyen programot ne az alapján ítélj meg, hogy 2 percig ránéztél a honlapjára. A Waze egy navigációs rendszer, amelynek működéséről csak a valós használat közben alakulhat ki a véleményed.

- Hide quoted text -

A bejegyzés trackback címe:

https://waze.blog.hu/api/trackback/id/tr272922545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2011.05.23. 08:01:48

Mostanában én is kipróbáltam a Wazet, bár tény, hogy Nokián az összes többi mobilplatformtól eltérően teljesen ingyenes tunb by turn navigáció érhető el, elég friss térképpel, adatforgalom nélkül (ami mondjuk egy külföldi utazásnál nem mindegy).

Ettől függetlenül nekem tetszik a koncepció, hogy hozzájárulhatok a térképhez.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2011.05.23. 15:52:09

Az valóban kimaradt a cikkből, hogy én Android szempontjából közelítem meg a témát. Tehát a cikk az Androidos lehetőségekhez képest mutatja be a Waze-t.

xerxesz 2011.05.23. 23:21:47

A sávasszisztenst de különösen a sebességkorlátokat nem látom bonyolultabbnak, mint magát a térképet. Szerintem, ha bevezetnék, hamar kialakulna az is. Mindkettőnél ráadásul jól alkalmazható lenne egy kliensből történő 'szerkesztés' vagy legalábbis jelentés.

süti beállítások módosítása